EMLÉKEK, AMIK PONTOSAN AKKORÁK, MINT Ő VOLT
1:1 méretarányú
születési emlékpárnák
& poszterek

PONTOS MÉRETARÁNY
Születéskori méretek, 1:1 arányban megörökítve

ÖRÖK EMLÉK
Az első napok csodája, amely formát ölt és veletek marad

BABABARÁT MINŐSÉG
OEKO-TEX® tanúsítvány, hipoallergén töltet, budapesti manufaktúrából
NEKTEK
A Nola párnákat azoknak a családoknak álmodtuk meg, akik szeretnék megőrizni a legelső napok csodáját.
- ·A várandósoknak és szülőknek, hogy az első ölelés emléke ne halványuljon.
- ·Az örökbefogadóknak, akik számára az első találkozás váratott magára.
- ·A korababák szüleinek, hogy büszkén emlékezzenek vissza az útra, amit bejártak.
Ezen kívül szeretnénk segíteni az angyalbaba-szülőknek, hogy szeretetben őrizhessék meg azt az emléket, ami örökre a szívükbe égett.

TŐLÜNK
A Nola & Co. születését nem egyetlen pillanat, hanem a vágy inspirálta: alkotni valamit, amely a leginkább képes megőrizni és visszaadni azt az érzést, amit egy újszülött kisbaba karunkban tartása jelent.
Termékeinkben számomra a szülői gondoskodás és a design találkozik: minden párnát és posztert egyedi jellemzők alapján, gondos tervezéssel készítünk el, hogy a végeredmény ne csak egy tárgy legyen, hanem egy darabka a családotok történetéből.

THE ART OF CRAFTING
A műhely titkai
A Nola & Co. párnák nem sorozatgyártásban készülnek. Minden darab a Te megrendelésedre, egyedi igények alapján születik meg budapesti műhelyünkben.

Prémium alapanyagok
Párnáink OEKO-TEX® Standard 100 minősítésű alapanyagból és tanúsított cérnával készülnek. Ez a minősítés garantálja, hogy az alapanyagokat káros anyagokra bevizsgálták, így bababőrrel érintkezve is biztonságos választást jelentenek.

Tartós kidolgozás
A töltet hipoallergén, mosható és formatartó – használat és mosás során sem csomósodik, így hosszú távon is megőrzi puhaságát és egyenletes tartását.

Egyedi részletek
A sziluettet és a születési adatokat modern, kopás- és mosásálló technológiával visszük fel az anyagra, amely a plüss szerkezetével együtt alkot harmonikus egységet.

Kézműves gondoskodás
Minden darab gondosan, kis szériában készül, hogy a legkisebbek számára is megbízható, szerethető és tartós kiegészítő legyen.



RENDELÉS MENETE
Három egyszerű lépés a NOLA-párnáig
Válaszd ki a formát
ORIGIN vagy NOVA
ORIGIN: a magzati állapotot idéző, oldalt fekvő pozíció NOVA: lendületes, dinamikus, hason fekvő pozíció
Dönts a stílusról
CORE, LINEA vagy ATELIER
CORE: skandináv minimalizmus LINEA: megszakítás nélküli vonalvezetés ATELIER: kézműves részletgazdagság
Add meg a születési adatokat és rendelj
NÉV, SZÜLETÉSI DÁTUM ÉS IDŐ, SÚLY, HOSSZ
Ezt követően mi 5-8 nap alatt elkészítjük a párnát és postázzuk neked.

KÉSZEN ÁLLSZ MEGŐRIZNI A LEGELSŐ PILLANATOKAT?
Minden Nola párna egyedi – akárcsak a te babád. Válaszd ki a neked tetsző formát, add meg a születési adatokat, és mi elkészítjük a legszebb emlékőrzőt.
Csatlakozz a Nola-közösséghez!Iratkozz fel és legyél az elsők között, akik értesülnek az új kollekciókról, limitált kiadású termékekről és VIP kedvezményekről.













